Költőnek lenni ma, életforma

A mai költészetről, a kortárs irodalomról beszélgetés szándékával ült össze egy asztaltársaság Balassagyarmaton 2019. november 25-ének délutánján a MNM Palóc Múzeumának Lapidáriumában. A Magyar Irodalomtörténeti Társaság Nógrád Megyei Tagozatának őszi találkozóján a még tíz évvel ezelőtt nagyon jól működő Komjáthy irodalmi és művészeti csoport három jeles tagját hívtuk meg, Ádám Tamást, Pohánka Erikát és Vass Imrét.

Kíváncsiak voltunk arra, hogy érzik magukat jelen világunkban, hogy kerültek olyan kapcsolatba az irodalommal, hogy tollat ragadjanak, verset írjanak, fordítsanak, hogy ők maguk és mi, olvasók is költőnek vagy fordítónak nevezhessük őket. Beszélgettünk arról, hogyan születik a vers, milyen feltételei vannak, hogy viszonyul a szerző a művéhez, miből tudja, hogy műveit olvassák, elgondolkodtatónak tartják; egyáltalán milyen a jó vers, befolyásolja-e valamilyen külső körülmény az alkotót. Meghívott vendégeinket a nosztalgia hangulata is átjárta, amikor felidézték a Komjáthy Társaságban folyó munkát, a heti összejöveteleket, az egymást segítő, motiváló találkozásokat.

Pohánka Erika egy régen várt, nagyon szép napot élt át 25-én, mert délelőtt érkezett meg a kiadótól második kötete, a „Csendek partján” című. Nagyon boldog, hiszen 24 év telt el az első versgyűjteményének megjelenése óta. Számtalan versből válogatta össze a kötetre valót, témakörönként csoportosította, s hajdani középiskolai magyartanárának küldte el először, aki megtisztelte őt, hogy ajánlást írjon. Szerinte Erika „a szépség létezésére hívja föl a figyelmet, s így segít abban, hogy emberek maradjunk” ebben a fogyasztói társadalomban, amely eléggé elgépiesíti az embert. Idézem dr. Kujbus Sándorné néhány gondolatát, amely inspirál arra, hogy kezünkbe vegyük és olvassuk Pohánka Erika új kötetét, melyet, ha végigolvasunk, úgy érezzük, hogy „személyes találkozásunk volt magával a szépséggel, a nagyon őszinte emberi érzelmekkel, gondolatokkal, hangulatokkal, s egy különös képi világra épülő sajátos költői nyelvvel.”

Hogyan lett költő Pohánka Erika? Iskolás időkre vezethető vissza első versének születése. Azt a feladatot kapta, hogy olyan idézeteket kell összegyűjtenie, amiből összeáll a napirendje. Mivel elfeledkezett róla, megírta. Kedvet kapott a rímes versekhez, ma is a ritmus csábítja őt a versformálásban. Szereti a szabadvers formát is. Rövid idő elteltével a Nógrád Megyei Hírlapban is megjelentek alkotásai, és egyik szerkesztőjének dicsérete olyan kedvet és elhatározást ébresztett benne, hogy megállíthatatlan volt számára az írás. Fiatal diáklányként nap, mint nap megfordult a Nógrádi Hírlap szerkesztőségében. Salgótarjánban a kollégiumban mindig az ágy melletti szekrénykéjén volt a toll és a papír, s ha felkapta, kifutott vele, tudták a szobatársak, hogy Erika verset ír. Már akkor érezte, hogy megszállja az embert az alkotás gyönyöre. Alkotói módszere a cetlizés, rengeteg papírkája van egy-egy gondolattal, képpel. Versírásnál először jelenik meg a téma, azután magától jön a forma.

Első verseskötete „Rezdülések” címmel jelent meg Ádám Tamás szerkesztésében. Büszke arra is, hogy a mai napig közli verseit a Palócföld.

December 3-án lesz a balassagyarmati Madách Imre Könyvtárban a „Csendek partján” című kötetének premierje, ahol Ádám Tamás lesz a beszélgető partnere.

Vass Imre kiegyensúlyozott, boldog ember. Fiatalabb korában sok inspirációt jelentett számára a Komjáthy Társaság. Inkább prózát írt, s ma is ez a műforma vonzza. Pl. 30. jubileumi év alkalmából megjelent, a Röpke Ívekben is olvasható a „Zavar 2”. című novellája. Életének első két novellája gimnáziumi élményekből táplálkozott. Keresztapjának, Faludynak köszönhetően ismerte meg a középkor alkonyának legnagyobb francia költőjét, François Villont. Róla szól „Az első bűn” című novellája, ami egy fiatalokat zaklató pap ellen elkövetett gyilkosság története. A második novellájának címe bár mosolygásra késztet, azonban egy pofon elszenvedéséről szól a „De igen nevettem”. Fontos élmény volt számára az a pedagógus, aki megismételt pofonokkal jutalmazta a diák Imre nevetését.

Ami igazán boldoggá teszi Vass Imrét, az a fordítás. Amerikai, francia és olasz írók művei foglalkoztatják, egyelőre az asztalfiókja számára dolgozik egy régi írógépen. A fordítás izgalmas számára, mert az idegen nyelvhez megtalálni a legalkalmasabb magyar kifejezéseket úgy, hogy élvezetes legyen, nem könnyű feladat. A nemrég angolt, franciát és olasz nyelvet tanító gimnáziumi tanár hobbijának él, fordít, ír, ebben látja a jövőt.

Ádám Tamás nagyon termékeny költő és újságíró. Nincs olyan nap, hogy valamilyen gondolatot ne forgasson a fejében, amiből egy mű szülessen. Vallja, hogy a versírással minden nap foglalkozni kell. Számára a költészet életforma. Sűrűn szervezettek a napjai: két újságot szerkeszt, tagja a Magyar Írószövetségnek, könyvbemutatókra jár. Egy kicsit fáradt, de imád írni. Nemsokára megjelenik új kötete, s most egy regényen dolgozik.

Manapság sokan írnak verseket, de nem mindenki alkot minőséget. A tehetség még nem elég. Nem könnyű költőnek lenni, mert egyik feltétele, hogy egyéni legyen, olyat és úgy írjon, ahogy azt más nem tudja. Az embert számtalan érzelmi hatás éri, meghatározza a gyermekkor, befolyásolják a költő elődök, de sokat kell olvasni és tanulni. A költészet egy szakma, a költő állandóan csiszolja, tökéletesíti alkotását. Tehát tehetség, tanulás, kitartás az alapvető három feltétele az írásnak. A költő soha nem elégedett. Minden költőnek a saját útját kell végigjárnia - elmélkedett Ádám Tamás a költészetről.

Szerinte az írás magányos műfaj, de tudja, hogyha megvan az első sor, már kész lesz hamarosan a vers is.

Az ember vagy jó verset ír, vagy rosszat. Jó vers az, amelyik megérinti az olvasó szívét, amelyik gondolkodásra készteti. A vers a kihagyás és a tömörítés művészete. Egy fölösleges szó sem lehet benne, ami agyonnyomná. Amit lát a költő, azt továbbgondolja, valamilyen formába önti. A mai költőnek nem áll szándékában tanítani, de nem hazudhat. Talán ebben van benne a felelősségteljesség, amit ma legegyszerűbben úgy lehetne kifejezni, hogy a költő lelkiismerete a társadalomnak.

Tamásnak József Attila és Pilinszky János költészete számított nagy élménynek. Belőlük is merítkezik, de újból elolvasta Dosztojevszkij „Bűn és bűnhődés”-ét, amiből szintén vers született.

Ádám Tamás az első kétszáz versét megsemmisítette. Ma vállalja a későbbieket. A megoldásig érdekli az írásmunka, de utólag nem olvasgatja műveit. Ír, az a dolga, mint ahogy a közönségnek az, hogy olvasson. Az író-olvasó találkozókon tudja mérni, olvassák-e műveit, s mi a véleményük róla.

Ádám Tamás, Pásztor Sándorné, Fábiánné dr. Szenczi Ibolya, Pohánka Erika

A jó hangulatú beszélgetés - amelyen részt vett Fábiánné dr. Szenczi Ibolya, a MIT alelnöke és férje, Fábián György - végén kértük, olvassanak fel egy-egy verset vagy prózai részletet. Számunkra bizonyossá vált, a „költő soha nem lódít”, Pohánka Erika, Vass Imre és Ádám Tamás az igazat mondják, nem csak a valódit.

2019. november

Írta:

Pásztor Sándorné, Éva, a Magyar Irodalomtörténeti Társaság Megyei Tagozatának elnöke

Fotók:

Fábián György