TISZTELET A MESTERNEK

Száz éve született Farkas András rajztanár, festőművész

 

 

 

KEREKES LÁSZLÓ

(19392013)

 

 

Balassagyarmaton született 1939-ben. A Balassi Bálint Gimnáziumban érettségizett, ahol Farkas András volt a rajztanára. Érettségi után nem tanulhatott tovább, Salgótarjánba került és munka mellett szerezte meg a rajztanári diplomát az egri Tanárképző Főiskolán. Közművelődési szakmai pályafutása a Nógrád Megyei Népművelési Tanácsadónál kezdődött. 1969-ben népművelés szakon is felsőfokú diplomát szerzett, és ugyanekkor lett a József Attila Művelődési Központ igazgatóhelyettese, majd 1970-ben igazgatója. Ezt a funkcióját hat esztendőn át töltötte be.

 

Dolgozott Zánkán, a Pest Megyei Tanácsnál, 1983-tól pedig a művelődési minisztériumban, ahol egyre magasabb beosztásba került. Aktív részese volt a kulturális jogszabályalkotásnak, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma Közművelődési Főosztályának helyettes vezetőjeként vonult nyugállományba.

 

Szebbnél szebb plakátokat, meghívókat, katalógusokat, könyveket tervezett. Rendezett és megnyitott kiállításokat, szimpóziumokat. 1973-tól volt tagja a Magyar Művészeti Alapnak, majd a jogutód Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének.

 

Dabason alkotókört szervezett, Tapodi Katalinnal együtt létrehozta a Kossuth Ház Galériát. 1995-ben emlékkiállítást rendezett Farkas András festőművész alkotásaiból a dabasi Kossuth Művelődési Központban. A kiállítást dr. Szabó Péter művészettörténész nyitotta meg.

 

Kerekes László munkásságát több kitüntetéssel is jutalmazták. Megkapta a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjét és a Bessenyei György-díjat. Születésének 75. évfordulóján reprezentatív kötet jelent meg emlékére. 2016-ban Salgótarjánban, az akkor ötvenéves salgótarjáni József Attila Művelődési Központban rendeztek kiállítást grafikai alkotásaiból, a nyolcvanadik születésnapja alkalmából Mindennapi emberi létezésünk minősége címmel Kerekes László-emlékkonferencia volt Budapesten.

 

 

 

 

 

 

Palócföld

kötésterv | 23 x 32 cm | 1967

 

 

 

KL-Somoskői ház-1966 (3)

 

 

Somoskői ház

illusztráció | 7,5 x 10 cm | 1965

 

 

 

 

 

 

forrás: Kerekes László könyve. Szerk.: Tapodi Katalin. Dabas, 2015.

 

 

Nagy Angela 2020